Tisztelt Látogató! Szeretettel köszöntjük Nagyhuta weboldalán!

Településünk, Borsod-Abaúj-Zemplén megye szívében a Hegyközben fekszik. Természeti értékeinél és kedvező fekvésénél fogva évente több száz turista keresi fel községünket. A hegyekkel és erdőkkel ölelt község nem csak a pihenni vágyóknak jelent páratlan élményt, hanem friss hegyi levegője miatt, több légúti betegségben szenvedő turista is ellátogat ide. A község turisztikai vonzerejét növeli a Pálháza - Kőkapu állomásig közlekedő erdei kisvasút, melynek egyik állomása Kőkapun van ami Nagyhuta közigazgatási területén fekszik, ill. a Kék túra turista útvonal, amely szintén községünkön halad keresztül.  

Nagyhuta község önkormányzatának képviselő-testülete minden éven nagy hangsúlyt fektet a község fejlesztésére, szépítésére. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy Nagyhuta község Magyarország egyik legszebb tájegységének a részét képezi.  

Az önkormányzat őrizni és gazdagítani igyekszik a községünk értékeit. Célja, hogy Nagyhuta nyugodt, egészséges, korszerű otthona legyen polgárainak és vonzó célpontja vendégeinek.  

Üdvözlettel:  
Suták József polgármester